Hogy maradjunk pozítivak derékproblémák esetén?

 


Hogy maradtam pozitív ?  Ha röviden és őszintén szeretnék rá válaszolni, akkor teljesen hullámzó volt az első félévem. Sőt, inkább rosszabb, mint jobb. Nagyon nehéz volt pozitívnak maradni és pozitívan látni a jövőt. Állandóan visszaestem, mind fizikálisan, mind mentálisan. Kicsit jobban voltam, aztán megint jöttek a durván erős fájdalmak, csak folyamatos fájdalomcsillapítással tudtam elviselni a napokat és totálisan el voltam keseredve. 

Utólag úgy érzem, hogy ott követtem el egy nagyon nagy hibát, hogy mindig mástól vártam a megoldást és a javulást. Nagyon bíztam az orvosokban, a gyógytornászokban, a manuálterapeutákban, szóval mindenkiben, akihez fordultam, csak éppen önmagamban nem. Nem mondom, hogy ezek a szakemberek rosszak voltak, vagy rosszakat mondtak/tettek volna. De én mentálisan teljesen rájuk hangolódtam és a csodát tőlük vártam. 

És a lényeg szerintem pont az, hogy ne mástól várjuk a megoldásokat, a javulást, csakis önmagunktól. Bízzunk magunkban és tegyünk meg mindent, de mindent. Dolgozzunk érte nap, mint nap. De a siker kulcsa az önbizalom, az önmagunkba vetett hit.  És ne csak bízzunk a gyógyulásban, hanem folyamatosan tudatosítsuk önmagunkban, hogy TELJESEN RENDBE JÖVÜNK . Egy nagyon kedves ismerősöm mondta mindig nekem a következő mondatot: "Minden fejben dől el! "

Egyszerű a képlet tehát , teljes bizonyossággal tudjuk, hogy jól leszünk. Nyilván ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra a fotelben , hanem keményen meg kell dolgozni a sikerért, jelen esetben a gyógyulásért. De ahogy a közmondás is mondja "Ki mint vet, úgy arat". Vagyis amennyi energiát belefektetünk a saját gyógyulásunkba, annyi eredményt is várjunk tőle. Viszont ha keményen megdolgozunk ezért rendszeresen (és soha nem állunk le) , akkor teljes bizonyossággal meg lesz az eredménye. CSAK SOHA NE ADJUK FEL, se a munkát, se az önmagunkba vetett bizodalmat :-)

 

 

 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindennapi teendők, praktikák derékfájás esetén 😉

1. évem a tornámmal

Az én tornám